Mára mindenkitől elbúcsúztam. Furi volt nagyon. Valahogy még nem fogtam fel, hogy egy évig nem látok majd senkit (tudom, van skype meg ilyenek, de az mégsem ugyanaz). Nem voltam még távol ilyen sokáig, így talán nem is csoda, hogy nehezen jut el az agyamig. Hiányozni fog mindenki és minden: a család, a barátok, a véget nem érő hétköznapok a Kodolányiban, a 11-es busz, az utcák, a péksüti illat, amit csak este érezni a házunknál, mert a kenyérgyárból hozza a szél, a tatabányai hétvégék, az éjszakai séták hazafele Westből, hamár itt tartunk, West, és minden apróság. Tudjátok mi a furcsa? Hogy tényleg minden ,,majd találkozunk"-nál iszonyatosan szomorú lettem, de mégsem sírtam. Anya szerint jobb így, nem is szabad nagyon keseregnem. Azt mondta, hogy ez jutalom és nem büntetés és ezt így kell felfognom. Meg különben sem örökre megyek ki. És... végülis igaza van. :)
Szóóóval au revoir la Hongrie, találkozunk 2011. július 11.-én ;)
pusszancs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése